Fogpótlás a fogak lecsiszolása nélkül
A fogászat mai módszereivel már minimális foganyag feláldozásával is el lehet végezni a fogpótlást. A módszer lényege, hogy mindössze olyan kicsi bemélyedést fúrunk egy-egy hiány melletti fognál, amekkorát egy kisebb mértékű fogszuvasodás esetében.
A laborban egy lenyomatvétel után elkészítjük a kerámiaszemcséket tartalmazó kompozit anyagból előállított pótlást, amit majd a szomszédos fogak megtartanak.
A csiszolásmentes fogpótlást leggyakrabban talán a kis, valamint a nagyőrlő fogaknál alkalmazzák a fogorvosok - emellett bárhol, ahol erre lehetőséget ad a maradandó fogazat. |